Egyik írásomban foglalkoztam már azzal a kérdéssel, hogy manapság az emberek, ha értenek valamihez, ha nem, akkor is hozzászólnak rengeteg témához. Teszik ezt azért, mert van a képernyőjén egy ablakocska és előtte billentyűzet, ezért azt hiszi, hogy hozzá is kell szólnia. Mert ugye lehet. Pedig ez egy lehetőség, nem kötelezettség. Sőt, igazán az uralja a helyzetet, aki a megfelelő esetben él a lehetőséggel, illetve nem él vele. Fura, de igaz.
Szóval itt ez az írok, ha kell, pedig nem kényszer. Ilyenkor, akinek nincsen valós tudása könnyen csúszik bele abba helyzetbe, hogy nem a tudást közvetíti, hiszen az nincsen is neki, hanem csupán a kérdéssel kapcsolatos érzelmeit írja meg. Persze ebből vita is lesz és könnyen minősítésbe, mocskolódásba megy át a diskurzus. Könnyen, hiszen akit csupán az érzelmei irányítanak, az könnyen ítélkezik, szól le másokat, mert érdemi vitára nem alkalmas.
Sajnos ezekben a helyzetekben sok kényelmetlen érzés alakul ki. Az egyik ilyen az, amikor összecsúsznak az egyes kifejezések jelentéstartalmai.
Kritika
A kritika az egy olyan dolog, amely, nem csak elkerülhetetlen a fejlődéshez, hanem mint szükséges lépés, eszmecserét is eredményezhet, amely új nézőpontokat és eredményeket jelent. Azonban napjainkban az érzelmi alapú hozzászóló, nem kritikát fogalmaz meg, hanem ítélkezik. Nem az adott témában folytat vitát, hanem a beszélgető, illetve vitapartnerét emberi minőségében, alap tulajdonságaiban sértegeti, szólja meg. Ami persze, az adott esetben kibékíthetetlen ellentéthez vezethet. Maradandó ellentétet képez a kettő vagy adott esetben több vitapartner között.
Természetesen ez a cél! Az örök megosztottság. Egy megosztott népet, csapatot, csoportosulást a legkönnyebb manipulálni, befolyásolni, AZ ORRÁNÁL FOGVA MEGVEZETNI! S a hatalmasainknak ez a céljuk. Az Isten adta nép azonban lelkesen vesz részt ebben a manipulációban, azzal a megelégedett érzelemmel, hogy JÓL MEGMONDTAM NEKI! Szomorú ez a téves büszkeség, amely a megvezettetést MUTATJA CSUPÁN! S az illető még ki is húzza agát ennek hatására.
Ennek a helyzetnek azonban van egy másik, legalább ennyire káros hatása. Mégpedig az, hogy ma a KRITIKA EGYENLŐVÉ VÁLT AZ ÍTÉLETTEL! Az emberek egy jelentős része kritikát elutasító, azt el nem tűrő emberré vált. Értejük, HISZEN AZT TAPASZTALJÁK, HOGY A KRITIKA MENTÉN AZONNAL ELÍTÉLIK ŐKET! Elítélik, azok akiknek nincsen érvük, csak érzelmi alapon vagdalkoznak! S sajnos mások is könnyen ítélkeznek, ha indokolt, ha nem.
Ez, persze azt is nehezíti, hogy az egyén fejlődni tudjon. Ez azért történik, mert a tolerancia hiányában kifakadó, folyamatos ítélkezés mentén az ember annyira toleranciát veszített állapotba kerül, hogy az építő kritikát se viseli. TAPASZTALATA ALAPJÁN AZONNAL ÍTÉLETNEK VESZI ÉS ELUTASÍTJA! Elutasítja, meg se hallgatja! AMI MEGAKADÁLYOZZA ANNAK ÁTGONDOLÁSÁT ÉS A SZÜKSÉGES VÁLTOZTATÁST!
Nem változtat és így aztán nem is fejlődik. Elutasítja a kritikai segítséget, a külső meglátás tisztaságát. Az őszinte segítséget. Persze a folyamat már öntudatlan, hiszen a sok csatározásban szerzett ítélkezési rutin vezeti, akár észrevétlenül is. Sőt idővel a megszokjuk megszeretjük elv alapján ragaszkodunk is ehhez a hibás működéshez.
Ne szóljunk hozzá, ha nincsen érdemi válaszunk! Ha vitába keveredünk, ami ma a szociális média világában, az arctalanság világában igazán könnyű, akkor ne ítélkezzünk! Ha mégis belekeveredünk, igyekezzünk kilépni belőle, minél kevesebb sértést adva és kapva. S főleg ügyelve arra, hogy a kritika és az ítélkezés különbsége, legyen nyilvánvaló, ha kapjuk, vagy ha akár adjuk azt.
ÍTÉLKEZÉSMENTES, POZITÍV VÍTÁKKAL ÉS ÉPÍTŐ KRITIKÁKKAL TARKÍTOTT ÉLETETT KÍVÁNOK! Legyünk jelen és figyeljünk, s majd tudjunk különbséget tenni! Ne ragadjanak el az érzelmeink és ne keverjük össze a kritikát az ítélettel! Ne álljunk ezáltal a fejlődésünk útjába! Persze van nem építő jellegű kritika, amit most nem állt szándékomban tárgyalni, ugyanis az már belecsúszik az ítélkezés kategóriájába.
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyatékőrző
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
