Az folyik ma a csapból is, hogy nem konkrét a tájékoztatás. Mindenki szeretné tudni, hogy hány évesek betegednek meg? Mely országrészek lakói? Kiket és hogyan érint ez a vírus? A megfelelő ember azt mondta, azért nem mondnak többet, mert egyrészt a lakcím és a tartózkodási hely nem egyezik, másrészt szerintük a tájékoztatás ezen részletessége a pánikot növeli. Ezeket átgondolva én egy másik következtetésre jutottam.
Szerintem ezeket az adatokat az emberek arra használnák, ahogyan ma is élnek, a megúszásra! Ha csak mondjuk 50 felettiek betegedtek meg eddig, akkor a többieknek mindent szabad… aztán, ha már baj lesz, akkor késő… (tudjuk a vírusok sok esetben újabb verziókat mutatnak, más jellemzőkkel) pont olyan mint a migráns kérdés. Sokakat nem érdekel, mert még nincsenek itt, de ha lennének 1 millióan, már nem lehetne mit tenni…
Ki lesz azzal kevesebb, ha a minimálisan szükségesnél egy kicsit többet tesz a biztonságáért? Senki. Nem megúszni kell végre a helyzetet, hanem mindent megtenni. MINDENT! Ennek a világnak ez okozza a bukását! Nem beszüntetjük a károsanyag kibocsátást, hanem azt méricskéljük, mennyi fér még bele! ÉS HA TÉVEDÜNK?! Akkor az utánunk jövőknek már vége, mert mi nem tettünk, hanem méricskéltünk! Hátha még belefér és nem kell változtatni!!!
ÉBREDJÜNK MÁR FEL! Vége a méricskélésnek! Az alkudozásnak! VÉGE! Ahogyan írtam már. Először jelzéseket kapunk, ha letértünk az útról. Aztán jön a betegség, amiből még van gyógyulás, de utána a halál következik, a pusztulás… nem pánikkeltés, hanem ez a világ rendje! Ha nem veszünk róla tudomást, akkor is!
Sajnos az ember önnön magától mindig a KÖNNYEBB ELLENÁLLÁS FELÉ MOZDUL! Most is azt keresik az emberek, hogyan lehetne megúszni, hogyan lehetne még mindig változatlanul élni. Miközben nem is biztos, hogy a változás kárukra válna, csupán csak nem tudják mi következik és ezért félnek. Az Istenben, a magasabb hatalomban (nem emberi) hívők most könnyebb helyzetben vannak, hiszen ők tudnak bízni a pozitív sorsban, az segítő Isteni akaratban.
Joggal bíznak, hisznek, mert jön a segítség! Itt megint tisztázni kell valamit. A segítség biztos, de egyáltalán nem valószínű, hogy az általunk várt módon következik be! NEM A VÁRT MÓDON, DE A LEGNAGYOBB SEGÍTSÉGÜNKRE!
Nagy hibája ma az embereknek, hogy az Istent emberesítik. Mit jelent ez? Azt szeretnék hinni, hogy emberként gondolkodik. Úgy és olyan nehézségei vannak, mint nekünk. A megoldások kérdésében is mindent figyelembe vesz ami nekünk fontos. SZERENCSÉRE NEM! Mert akkor ma ő is függne a pénztől, az anyagi javaktól. Ez pedig azt jelentené, hogy AZ ISTEN A PÉNZ LENNE, NEM MAGA ISTEN! Miért mondom ezt, mert aki függ valamitől, ami őt irányítja, az nem lehet a legfőbb főnök!
Pont ezért volt hibás amikor a a hatalom kérdését és az igazodási pontok meghatározását az ember a saját kezébe vette. (Nagy francia elsötétedés 1789-től.) Ugyanis azóta az amihez igazodunk, sajnos, mindig csak egy olyan eszme, amely a mi korlátolt világunkba belefér. Amit mi magunk is képesek vagyunk átlátni. NEM NEHÉZ BELÁTNI, HOGY EZEN KÉPESSÉGÜNK IGAZÁN KORLÁTOZOTT!
Gondoljunk csak bele, mennyi mindent nem értünk abból, ahogyan a világ működik. Ha a világnak csak az a része működne, illetve úgy ahogyan mi tudjuk, könnyen belátható, azonnal leállna a világ! NEM MŰKÖDNE SEMMI! Talán csak a hitelezés. Hiszen azt mi találtuk ki. Ez egy életellenes forma. Hiszen a Teremtésben sehol se látunk olyat, hogy ha valakinek valamiből SZÁMÁRA FELESLEGES, AZAZ NEM SZÜKSÉGES valamije van, abból a részből hasznot húzzon. Ha van egy elejtett szarvas, abból jóllakik a legnagyobb vadász, de jut a többieknek is. DE NEM HITELBE! Hogy majd adják meg később… Vicces lenne…
Összefoglalva. Isteni segítség érkezik, de csak a Hagyaték által megfogalmazott módon. Ha mi megtesszük a magunkét, a 100%-ot, akkor a segítség is 100%-os lesz. Ha azonban mi csak a 60%-ot tesszük meg, a tőlünk telhető maximum helyett, mondván látszólag, szerintünk ez is elég (méricskélünk), akkor mi is csupán 60% Isteni segítséget kapunk. Hiszen Ő azt mondja neki minden csak annyira fontos amennyire nekünk! Jegyzem meg, itt van a szabad akarat. Mi rajtunk áll, mennyi segítséget igényelünk. Annyit is fogunk kapni! SE TÖBBET SE KEVESET! Isten tiszteletben tartja amit szeretnénk. Nem avatkozik be jobban az életünkbe!
A fentiek alapján, ha valaminek az eléréshez 200%-kell! Se több se kevesebb, akkor könnyen belátható, hogy a 60+60=120%-kal nem leszünk beljebb! Sajnos tudomány ide, tudomány oda, a mai nap nem tudjuk átlátni a teljes folyamatot, nem látjuk az Isteni részt, így minden méricskélés, megúszásra törekvés bukásra van ítélve! Egy dolog működik! TEDD MEG A TŐLED TELHETŐ MAXIMUMOT ÉS AKKOR ISTEN IS HOZZÁTESZI AZ Ő MAXIMUMÁT! Ezen a módon lehet csupán sikert elérni. Azért nem működik egy csomó dolog, mert nekünk se annyira fontos, hogy mindent megtegyünk érte! Kérdem én: Vajon Istennek miért lenne ez fontosabb?!
Maradjunk otthon! Ne méricskéljünk! Ne higgyük, hogy mi tudjuk a tutit! Ne bízzunk abban, hogy ez is, vagy az is elég lesz. A méricskélés rossz tanácsadó! Azt a halálos vírust éled át biztosan, amelyet nem kapsz el! Ha számítasz az Isteni segítségre, akkor tegyél meg mindent ami tőled telhető, legyél nyitott a segítségre és ne korlátozd Istent abban, hogy megszabod neki, hogyan segítsen meg. Ugyanis ez oda vezet, hogy nem fog tudni segíteni.
Az eredményes segítségkérés feltételei:
- a segítséget kérni kell
- a segítséget el is kell fogadni
- végül, magunknak is tenni kell a megoldásért.
Miért baj, ha meg akarod szabni, a segítség módját? Azért mert akadályozza azt, hogy az Isten a szerinte és a számodra legjobb módon segítsen. Ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy az általad elképzelt mód a legjobb segítség! Ezen gondolkozz el! Pl.: azt szeretnéd, ha annyit keresnél, hogy ki tudd fizetni a fennálló hiteledet. Nos, ha az nem lehetséges, hogy annyit keress, akkor vajon sikerülni fog-e amit kérsz? Nem! Ellenben, ha meg szeretnéd oldani a tartozásod kérdését, akkor lehet olyan megoldás is érkezik, amelyet el se tudsz képzelni. Például valaki kifizeti helyetted a tartozásodat. Vagy eltörlik. Esetleg nyersz a lottón…Ez nem jó Neked?
Végezetül jöjjön egy vicc:
Józsi bácsi harangozó és templomszolga egy faluban. A falut árvíz veszélyezteti. A kormány igyekszik segítséget nyújtani és kimenekíti a lakósságot. Józsi bácsi a templomnál tevékenykedik, amikor érkezik egy teherautó:
- Jóska bátyám, jöjjön, elvisszük, mert jön a víz, mindent el fog mosni.
- Á fiam, nem megyek, majd megsegít engem az én Istenem.
Később már jön a víz, Jóska bácsi a templom tetején ücsörög. Jön egy csónak.
– Jóska bátyám, jöjjön, elvisszük, mert jön a víz, mindent el fog mosni.
- Á fiam, nem megyek, majd megsegít engem az én Istenem.
A víz már akkora, hogy a harangozó a templom toronyban várakozik. Érkezik egy helikopter.
– Jóska bátyám, jöjjön, elvisszük, mert jön a víz, mindent el fog mosni.
- Á fiam, nem megyek, majd megsegít engem az én Istenem.
A víz elmossa a falut. A harangozó meghal, felkerül a mennyekbe. Egyik alkalommal lehetősége adódik Istennel elbeszélgetni.
- Uram, jó harangozó voltam?
- Bizony igen. Úgy húztad a harangot, pontosan szépen…
- Uram, jó apa voltam?
- Igazán példaértékű…
- Uram ha mindez igaz, akkor miért nem mentettél ki engem az árvízből. De jó mondjuk nem értél oda, de, hogy meg se próbáltad?
- Meg se próbáltam? Tényleg? Hát nem küldtem egy teherautót, egy csónakot, sőt még egy helikoptert is?
Ne légy Józsi bácsi! Tegyél meg mindent és TUDD, AZ ISTEN MEGSEGÍT! Nagy nehézségek esetén csak ez a viselkedés vezet eredményre!
Visegrád, 2020.03.19.
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyatékőrző
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!