Azt hiszem, ha anyák napja alakalmából annyit megtettünk, mint a 3. napi karantén feladat: megálltunk egy pillanatra, megfigyeltük ezt a helyzetet, amibe a nő kerül miután szült és a rácsodálkozás mellett odafigyeltünk ennek a helyzetnek a szépségére, akkor csoda történhetett bennünk. Megláttuk a helyzet adta szépséget, talán belehelyezkednünk is sikerült. Esetleg úgy, hogy láttunk is egy anyai mozdulatot, ezen a napon is. Megcsodálva ezt az állapotot, minden bizonnyal kísérte egy másik megélés is.
Most főleg magunkról beszélek férfiakról. Bekúszott egy plusz érzés a képbe, a csoda és a szép mellé… egy új számunkra elérhetetlen dolog. Az a szolgálat, amire csak az anya képes. Az az odafordulás, az a figyelem és a feltétel nélküli szeretet, ami segíti a kitartást, a nehéz helyzetekben is, hogy a szolgálat, amit ez a helyzet teremtett, megvalósulhasson, minden esetben. Ez a női lét koronája, egyik fő csodája és egyben a legnagyobb megpróbáltatás, a legnehezebb feladat, amit csak úgy nyerhet el az ember, ha leszületése előtt vállalja ezt az embert próbáló életet. Onnan viszont már nincs kiút. Vállalni tenni kell, különben olyan űr keletkezik, amit nagyon nehéz kitölteni és sokaknak nem is sikerül.
Furcsa kettősség ez. Hiszen a nő “szolgálni” teremtetett az urát, a férfit, miközben a férfi azért van, létezik, hogy tegyen a nőért. Ha a felek e szerint élnek, akkor valósulhat meg igazán ez a női vállalás is, hiszen akkor nem marad magára az anya az élet nehézségeivel. Akkor lesz társa a felelősségben, a teremtésben. Mivel a nő vállalása, az anyaság, Isten adta feladat, csak a női lét felvállalásával valósulhat meg, így bízhatunk abban, van ilyen a férfi létezésében is.
Minden esetre, ha a napján nem sikerült rácsodálkoznunk, a női lét eme csodájára, ami biztosan minket is érintett, érint, megtehetjük máskor is, akár minden nap. A teljesítmény megérdemli akár a napi elismerést is. Bátran mondjuk ki: Köszönjük! Hiszen könnyedén beláthatjuk, a feltétel nélküli szeretet gyakorlása, komoly feladat, bárki számára. Anyának lenni az emberek között, olyan lehet, mint magyarnak lenni a többi nép között: Büszke gyönyörűség! Amely ugyan nem könnyű feladat, de biztosan megéri, ha az érintetteket kérdezzük. Mert azt sokan elmondják, hogy nehéz, de azt a legritkábban hallani, hogy valaki visszacsinálná.
Egyáltalán nem baj, sőt nagyon jó, hogy van egy ilyen nap amikor erre az erőt próbáló feladatra és az ezt vállalókra gondolunk, ha úgy adta a sors emlékezünk.
Köszönjük az életet, mi Istentől való, de általatok testesül meg!
Sok erőt, kitartást és türelmet kívánunk magunkhoz!
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyatékőrző
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
