Az idő tényleg mindent megold? Nem hiszem. Mert például egy fiú, aki otthagyott, s te szeretted. A szakítás miatt nem látod nap mint nap, akkor enyhül a fájdalom intenzitása, de ha újra találkozol vele előjönnek a régi érzések. Ugyan úgy fáj, ugyan azt érzed. Az idő nem oldotta meg a problémát!
Csak akkor múlik el teljesen ez a fájdalom, ha elengeded őt. Most még valamiért fontos neked ez a helyzet. Előnyt kovácsolsz magadnak belőle. Valószínűleg sajnálod magad egy kicsit. Amit alkalmazol, az sajnos köt téged hozzá. A gyász azért tart egy évig, mert az év minden eseményét meg kell élni a szeretett fél nélkül. Ha látjuk, hogy megy nélküle is, könnyebben engedjük el a fájdalmunkat is. Persze évekig is lehet ragaszkodni a fájdalomhoz. Ilyenkor leginkább önmagunkat sajnáljuk. Nekünk rossz, hiszen a másik ment el. De nekünk sem lett volna jó, hiszen neki nem volt az, és szerettük őt.
Ugyanis, minden kapcsolat kétemberes dolog. Addig működik, amíg mindkét félnek megfelel az a helyzet, amiben vannak. Amennyiben valakiben hiányok mutatkoznak, és ezeket nem beszéli meg a társával, hanem külső megoldásokat keres, akkor jönnek a megcsalások. Ha ezt a másik fél észre veszi, – a bevallás nehezen megy, hiszen akkor a hiányt is meg lehetett volna beszélni, – akkor közös akarattal még mindig lehet megoldást találni. Főleg, ha mindkét fél belátja, hogy mindenkinek van sara a probléma kialakulásában. Feltárják az okokat és megbocsátanak. Utána jöhet a változtatás, a jóvátétel. Jóvátétel, de nem a másikkal, hanem a kapcsolattal szemben.
Nagy csapda az önmegvalósítás, ha magunkat, az egyént kiemeljük a környezetből. Ugyanis mi, a mindenség részeként, magunkat csak és kizárólag a MINDENNEL együtt vagyunk képesek megvalósítani. Önálló lényként, a teremtett világból kiemelve egy pillanatig se léteznénk. Így aztán az önmegvalósítás csakis közösségben képzelhető el és talán közös megvalósulásnak lenne jobb nevezni. – Somogyi Péter
Ha ez nem sikerül, akkor az elhagyott fél, szintén önbecsapásból sokáig szenved. Szenved, mert már korábban sem akarta észre venni a problémát. Korábban is megdumálta magával, hogy nincs baj, csak a másik sokat dolgozik, gond van a gyerekkel, vagy valami hasonló… És az elválás után is folytatja az önámítást. Álmodozik arról, hogy milyen is lehetett volna a kapcsolatuk, elmereng azon, hogy milyen szép is volt régen. Vagy a múlt emlékeiből, vagy a jövő álmaiból lop magának boldogságot. Ahelyett, hogy azzal törődne, ami éppen történik. Elhagyták, pont. Le kell vonnia a tanulságot. Meg kell változtatnia, amit észre vett, a saját maga hiányosságát. Ha elengedi a volt társát, megvonja a mérleget, akkor hamarosan jó eséllyel indulhat neki egy új kapcsolatnak. Amíg ez nem történik meg, addig, ha lesz is új kapcsolata, azt csak pótléknak fogja használni. Így a régit sem menti meg, sőt egy új lehetőséget is tönkre tesz.
Legyünk őszinték, legalább önmagunkhoz!
Fotó: antonychammond via Foter.com / CC BY-NC-SA
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
