Írás és felhívás böjtre, a TISZTA BESZÉDÉRT…
Milyenek ma az emberek? A mélységet élik, vagy a felületen léteznek? A látszat dolgok irányítják őket, vagy a valós értékek? Talán már tudjuk is a választ.
2002-ben fogalmaztam meg, hogy az emberek, ma nem beszélgetnek, hanem szlogeneket vágnak egymás fejéhez. Nem érdekli őket, mit mond a másik, hanem csak azzal törődnek, ami nekik arról az eszükbe jut. Csak az érdekli őket, hogy ezt elmondják, vagy egyszerűen csak oda vetnek egy előre elkészült, konzerv választ, amit hallottak valahol. Hallották és menőnek tűnt. Az már nem számít, hogy a másik egészen mást mondott, hiszen, ha figyelembe venné, akkor nem lehetne egy frappáns, menő válasszal villogni. Így marad a vélt villogás, a szlogenek és a felületes beszélgetések.
Az emberek ma gyors kajáldákban étkeznek. Nem érdekli őket a minőség, az Étkezés, csak gyorsan bekapnak valamit, ami éppen trendi. Lehet az ma már saláta is. Ennek ékes példája az előre elkészített zöldség turmix 2000-ért. Mert a manager asszony nem ér rá kicentrifugálni magának a zöldséget, így meg csak összerázza és már indulhat is önmegvalósítani…
Nem olvasnak, mert az lassú, inkább, megnéznek egy videót. De az se legyen hosszú. Persze a videó a háttérben is mehet… igazán figyelni sem kell rá…
Nem akarnak barátokat, elég nekik a virtuális ismerős, a like. Ahogy a temetésen beszéli a szertartás vezető és a sírásó, amikor senki sem érkezik a temetésre:
- Pedig a face-n 2000 ismerőse is volt…”
Nem telefonálunk, hanem küldünk egy üzit. Meg pláne nem látogatjuk egymást, úgy is láttuk már a face-n, hogy gyereke született…
Születésnapot egy vendéglőben tartunk, ahol nem kell vendéglátónak lenni és jó esetben, találkozunk a meghívottakkal is. Nem kell törődni vele kit hívunk meg ugyanis önköltséges… Miközben az biztos, az ünnepélyességnek lőttek, hiszen ritkán vagyunk, csak magunk egy vendéglátóipari egységben.
Nem résztveszünk az életben, hanem bakancslistát készítünk és kipipálunk. Külföldön is mekit eszünk. A szálloda és a part között létezünk. Mindent fotózunk, hogy otthon meg tudjuk mutatni. Átélni, nem lehet, nincs idő rá, fotózni kell! Jó esetben otthon rádöbbenünk, milyen szép helyen voltunk…
Miközben spirituálisan “ébredünk”! 🙂 De ha egy tanfolyam tovább tart, mint 2-4 nap az nem kell. Amit egy hétvége alatt, na jó kettő, nem lehet megtanulni az már túl fáradtságos. Aztán divatosnak, trendinek is kell lennie. Jó ha el tudom mesélni, hogy én is voltam, vagy járok… és mennyire megváltozott az életem… milyen nagy aha élményem volt…
Aztán használják a bevett dumákat, sokszor anélkül, hogy tudnák mit beszélnek. Például itt van a véletlen kérdése. Kedvencem. Mindenki harsogja, hogy “márpedig véletlenek nincsenek!” De sajnos vannak. VÉLETLEN: amit nem véltünk előre! Nos, ilyen rengeteg van, csak egy napunkban is. De vajon mit is akarnak mondani? Ja! Azt, hogy OK NÉLKÛL NEM TÖRTÉNIK SEMMI! Na ez igaz! Akkor vajon miért nem ezt mondják? Mert más a divat! Gáz? Az.
Ilyen még a másik kedvenc, a vágy káros hatásáról szól. A Dalai láma írt is erről egy könyvet. Miközben nekem meggyőződésem, hogy az igaz őszinte vágy teremt igazán! Bizonyítani tudom. Akkor hol a baj? Nos, ott, hogy ha megnézzük Buda tanítását, ő másként fogalmaz. Azt mondja, a SÓVÁRGÁS AZ AMI KÁROS! Jah! Ebben már egyetértünk. Magam is tanítom, hogy az egyik legjobb módja a teremtés elrontásának a sóvárgás. Illetve sóvárogva, nem is indul el a teremtés… Végül értjük egymást!
Szerintem, amikor itt már boldog-boldogtalan a NAGY FELÉBREDÉSRŐL beszél, ideje lenne, hogy végre a hirtelen emelkedés közben, végre azt beszéljük ami van, ami és ahogyan történik! Főleg mi magyarok, akik beszélő nyelvet bírunk.
Felhívom a “tanítók”, illetve “mesterek”, illetve minden olyan ember figyelmét, aki valamiféle közvetítéssel foglalkozik, hogy végre lassítson! Lassítson és közvetítsen pontosan! Ugyanis homokra nem lehet várat építeni! Az egyik előbb, a másik később dől össze, de összedől, ha az alapok nem biztosak. Márpedig mint ahogy egy legutóbbi beszélgetésem során is kiderült. Például, sokan előszeretettel keverik a vezető és az irányító szavainkat! Miért baj ez? Mert a nő ugyan irányíthat egy speciális módon, de azt se teheti férfi módra, míg vezető nem lehet. Az nem az ő szerepe! Kivételek lehetnek, de az biztos, ha egy nő férfi szerepet él, vezetőként viselkedik, akkor nem éli a nőt! Akkor most ki is ő? Márpedig valószínűleg okkal született nőnek és nem férfinak! Szerintem pont eleget tenne, ha a saját szerepében kiteljesedne! De azt látom, hogy a női társadalom, addig csűri csavarja a szavakat, amíg valahogy ki nem hozza a saját vezető szerepét. Pedig sajnos ez hibás nézőpont. Kizárólag, a férfi-nő EGY-SÉGE képes uralkodni a világ felett! EGY-gyütt! Senki se a másik nélkül! Ebben a sztoriban, azonban mindenkinek meg van a szerepe! Amíg a nők a férfi szerepbe akarnak belehelyezkedni, mindegy, hogy milyen okból, addig nem lesz megoldás!
Tudom, hogy az egyes “tanítókon”, “mestereken” nagy a nyomás, hiszen láttuk, trendinek kell lenni. Újat és újat kell mondani, hogy az érdeklődést fenntartsák, hogy menjenek a rendezvényeikre és legyen bevétel! Főleg áll ez a megélhetési és a szakmaként ezt választók között, akiknek ez munka és nem vállalás. Ők sajnos, akarattal, vagy akaratlanul a legnagyobb szószólói a káosznak. Mivel újat akarnak mondani, kifejezéseket gyártanak, szóösszetételeket, amelyek minimum pontatlanok, de sajnos sokszor hamis tanítást hordoznak. Aztán ezek a kamu dumák elterjednek és már lassan csak akkor értenek meg Téged is, ha Te magad is használod őket, mint pl “a véletlenek nincsenek” tévedést!
Ugyan ilyen a “tisztán látók”, “tisztán hallók”, “médiumok” sokasága. Könnyen terjesztenek tévedést. Most arról nem beszélnék, hogy sokan azt se tudják ki a forrásuk és sokszor az embernél alacsonyabb, vagy egy “szintű” entitást, úgymond “csatornáznak”. De mint tudjuk a csatornázáshoz, leginkább csákány kell, ásó és lapát! 🙂
De maradjunk az eredeti témánál. A közvetítők sok esetben képeket kapnak, benyomásaik lesznek, érzések. Amiket egyáltalán nem mindegy hogyan fogalmaznak meg! Mint ahogyan fentebb is írtam. A vezető, aki azt mondja: ez vagyok én, ezt képviselem, erre megyek, gyertek utánam! Nos, ez tipikus férfi feladat! De ez nem jelenti azt, hogy a nő nincsen befolyással a folyamatra! Sőt! Ő van csak igazán! Mert a férfi 2 dologért tesz az életben: 1. Istenért, illetve 2. A nőért. Sokszor bizony az Istenért való tett is a nő inspirálása okán születik meg! Ha tehát a nő, MÚZSA, akkor hatása van a folyamatra, de soha sem vezetőként! Ezt fontos tudni. Szóval kéretik pontosan fogalmazni!
Annyi időnk csak van a NAGY FELEMELKEDÉSI HAJSZÁBAN, mert kell legyen, hogy pontosan fogalmazzunk, pontosan közvetítsünk, mert amíg magunkat vezetjük félre, addig az csak a mi bajunk, a mi dolgunk, de amikor másokat, az már plusz felelősség.
A magyar hagyomány azt tartja, hogy igazságot képviselő helyzetekben, az érzelem és az értelem kéz a kézben jár! EGY-gyütt! Egyik se előrébb a másikánál! Kéz a kézben! Ahogyan először Molnár V. Józsi bácsitól hallottam.
Aki közvetít, másokra hatást gyakorol, az vállaljon ezért felelősséget! De ne csak rámondva, rutinból, hogy “Én vállalom a felelősséget!” hanem átgondolva, pontosan közvetítve, tegye ezt! Mindannyiunk és a saját érdekében.
Február 15 óta, hétfőtől indult nekünk magyaroknak a böjt, a húsvéti nagyböjt. Mert mi, már éppen úgy, mint az egyházi fő méltóságok, hétfőn és kedden is böjtölünk, hamvazó szerda előtt. Tudjuk ezt Szent László királyunktól! 1095 laterani zsinat. Ezen kívül, a kiböjtölés a mi hagyományunkban azt jelent, hogy böjtöt tartunk, áldozatot hozunk valami érdekében. Kiböjtöljük!
Ezennel, hétfőtől, március 1-től, böjtöt indítok a tiszta beszéd, a megalapozott, igaz és valós közvetítésért! Azért, hogy se plusz bevételért, se elismerésért, se sietségből, se fontosságunk túlhangsúlyozása miatt…, ne fogalmazzunk felületesen, ne közvetítsünk felületes illetve hamis tanítást! Törekedjünk a TISZTA BESZÉDRE! “Ami a szátokat elhagyja, arra ügyeljetek, hogy az igen legyen igen, a nem pedig nem, mert a többi mind az ördögtől való!” – Jézus Krisztus
Megkérlek benneteket, segítők, hogy járjatok elől jópéldával, hozzászólásokban jelezzétek Ti is, csatlakoztok és a böjtben, Ti mit ajánlatok fel, a fenti TISZTA BESZÉD AKCIÓ sikeréért!
Mindenki csatlakozását szeretettel várom, legyen bár segítő, vagy segítendő, hiszen mindig az egyik vagy a másik oldalon állunk, illetve sokszor mindkettőn egyszerre. Ha megteheted, akkor az eredeti bejegyzéshez is írd oda a részvételed! A Lélekszerelő – Somogyi Péter oldalon található. Jó egyben is látni az erőt ami megmutatkozik! Köszönöm szépen a közvetítés, a tanítás, a tudás és az emberiség nevében!
Somogyi Péter
Lélekszerelő, Hagyatékőrző
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!