Felületes világ, kamu emberekkel! Te is kamu vagy?
Van egy igazán elterjedt szokás napjainkban. Megbeszélsz valakivel valamit, majd az illető eltűnik. Nem csak azt nem tartja be amit megígért, mondjuk egy találkozót, hanem még csak nem is értesít, hogy neki nem megfelelő, ne várj rá, esetleg csinálj nyugodtan mást, hanem egyszerűen lelép a térképről. Nem csak nem értesít, de érdeklődésedre sem válaszol. VÁLASZRA SEM MÉLTAT! Micsoda? Hogyan van ez?
Régen amikor a netes párkeresés indult, voltak szlogenek amiket a hirdetők alkalmaztak. Mindenki szeretett olvasni, színházba, moziba járni, kedvelte a művészeteket… persze, ha megkérdezték, mit olvasott utoljára, vagy mit látott a színházban, akkor kezdődött a hebegés, a habogás, hogy ööö… Persze a képek akkor is az esetek egy részében igazi kamuk voltak, illetve, mindenkinek a legjobb arcát mutatták. Aztán élőben kiderült a valóság. Ez sok esetben a kapcsolat elindulását is meghiúsította, mert akkora volt a valóság és a fotó közti különbség.
Aztán jöttek az új trendek. Mindenki az őszinteségről papolt, hogy ő mennyire utálja a hazugságot, a sumákokat… mondjuk tette ezt úgy, hogy a képei már eleve nem feleltek meg az ő valóságának. Nos, személyesen jártam úgy, hogy több ilyen esetben levelezésbe keveredtem hölgyekkel. Aztán jöttek az érdekesebb témák. Amikor is, az elvárnak és kinyílvánítottnak megfelelően őszintén leírtam a véleményemet. Tapintható lett a távolság, ami keletkezett közöttünk. Rákérdeztem. A válasz az volt, hogy amit írtam… szabadkoztam: de hát ez a véleményem, őszintén… na ennyire azért ne legyek őszinte jött a válasz. Nem lettünk egymás társai sem…
Munkaerő piac. Megbeszéltük az interjú idejét, ugyanis az önrajz és a telefonos beszélgetés alapján szimpatikusak voltunk egymásnak. Megállapodtunk, hogy eljött az ideje a személyes találkozásnak, ahol aztán el tudjuk dönteni, akarunk-e együtt dolgozni, vagy sem. Az illető, illetők, nem jött, nem jöttek el… Természetesen ezt elfelejtették jelezni. Érdeklődő telefonunkra, sms-re semmiféle válasz nem érkezett. Ez ma sajnos átlag… pedig a világ kicsi, soha sem tudhatod, kibe futsz bele újra egy olyan helyzetben, amikor rá leszel szorulva a jóindulatára, amit természetesen, nem vársz majd el, hiszen: Amilyen az adjon-Isten, olyan a fogadj-Isten! Mivel az illető nem adta meg a minimális tiszteletet sem, gondolom ő sem várja el senkitől! Ugyanis nem érdemli meg! Persze azt szokták mondani, hogy hát észrevehette, hogy nem mentem, biztosan nem érdekel, találtam mást… Már honnan tudnám én, mi megy bárki fejében? Milyen mozit néz? Mik a problémái? Mi a baja? Egyet veszek észre: Az illető egy tiszteletlen tuskó! Pont ugyan ennyit érdemel, tiszteletből, majd segítségből is. Persze addigra elfelejti és Ő LESZ A LEGJOBBAN MEGSÉRTŐDVE!
Röviden, sorban: megkérdezik valamiről, amire nem válaszol, nem nyilatkozik, majd megsértődik, hogy nem tesznek a kedvére! A végén még neki áll feljebb!
Mi lesz ebből? Nagyon nagy baj! Ma fel sem fogja senki, hová vezet ez. Van egy nagy hibája az embernek. KÖZÖSSÉGI LÉNY! KÖZÖS-SÉGI! Valakivel, valakikkel közösen érzi jól magát! Pont ennek az okán panaszkodik annyi ember és teremti a rossz sorsát. Panaszkodik, mert közösségbe szeretne tartozni. Ma azok vannak többen akik panaszkodnak. Ha gyorsan akar másokhoz kapcsolódni, vagy egy kis időt se szeretne magában eltölteni, (mondjuk retteg a csendtől, a saját hangjától, mert az esetleg felhívná a figyelmét a saját bajaira) akkor hogyan teheti ezt meg a leggyorsabban? HA MAGA IS PANASZKODNI KEZD! Igen ám, így sikerül a kapcsolódás, de mi ezzel a baj? Az, hogy a kimondott szó teremt! A sokszor ismételt szó méginkább teremt. Tehát aki panaszkodik, az mit teremt? A saját nyomorúságát, amiről annyit beszél!
Amikor mi gyerekek, majd fiatalok voltunk, sokszor nehezményeztük, hogy mennyire látszatvilágban élünk, mennyire a külsőségek határoznak meg dolgokat, kapcsolatokat, juttatnak lehetőséghez. Státusz szimbólum volt a ház, a nyaraló, az autó, a külföldi nyaralás… Hiába neveltek minket a szüleink arra, hogy a belső értékek mennyire fontosak, sok esetben láttuk, mennyire nem így van. Mennyit nyomnak a latba a külsőségek.
Manapság azt gondolhatnánk, hogy sokkal jobba helyzet, hiszen rengetegen járnak önismereti foglalkozásra, családállításra, jógára és számtalan más önfejlesztő tanfolyamra, kurzusra. Vajon így van ez?
Azt biztosan tudjuk, hogy aki közelebbről megismerkedett az ezotériával, spirituális folyamatokkal, az tisztában van vele, hogy nem csupán egysíkú kommunikáció zajlik, hanem az anyagi sík mellett energetikai síkon is kommunikálunk. Ahhoz, hogy ez megfelelően működjön, hogy igazán oda tudjunk figyelni rá, hogy mit üzen ez nekünk, célszerű személyesen is találkozni. Ráadásul, ha párkapcsolatról van szó, kiemelten igaz, hogy egymás szemébe nézve tudunk meg egymásról többet. Hiszen mint a mondás is állítja: a szem a lélek tükre!
Az is Biztos, hogy a akik egyszer találkoznak, közöttük energetikai kapcsolat alakul ki, amely az élet feladatuknak megfelelően aktív vagy éppen passzív közöttük. Aki tehát nem akar találkozni, az annak a lehetőségét dobja ki az ablakon, hogy egy korábban elrendezett kapcsolat tanulságát, az abból tanulhatókat, átélje, megtanulja, azáltal többé váljon. Persze erre azt mondják sokan, hogy nekik nincsen erre idejük, ehhez nincsen energiájuk… Értem, de akkor mit kezdenek azzal a kijelentéssel, hogy márpedig véletlenek nincsenek, azaz OK NÉLKÜL NEM TÖRTÉNIK SEMMI. Csak ebben az esetben nem igaz a szabály? Csak most ne törődjünk vele, mert az nekünk kényelmetlen, kellemetlen, … stb?
Én úgy fogalmazok, hogy: minden találkozásnak van értelme! Igaz, hogy meddig tart majd a kapcsolat az csak a találkozás alatt, után alakul ki. Lehet 3 másodperc, 3 perc, 3 óra, 3 hét, hónap, vagy akár 3, illetve 30 év is. De ehhez találkozni célszerű. Ugyanis OK NÉLKÜL, nem sodor embereket össze a sors! Ez van!
Természetesen kifogás van elég. Hallottam olyat, hogy egy nő azért nem találkozott egy férfival, mert nem akart vele lefeküdni. De ugye ezt nem tudta, hogy cél-e, csak feltételezte, mert volt olyan tapasztalata, miszerint vele ezért akartak főleg megismerkedni, találkozni. (Megjegyzem, érdemes ilyenkor a neten található kacér, illetve kihívó képeket megvizsgálni és a láthatóságot korlátozni, illetve a képet levenni. Vagy illik vállalni a felelősséget, ami ezekkel jár.) Sokan arra hivatkoznak, hogy inkább nem találkoznak, hogy aztán ne kelljen nemet mondani. Érdekes. A másik felvállalja az elutasítással járó kellemetlenséget, míg ő azzal se tiszteli meg őt, hogy esélyt adva, később, őszintén, udvariasan elutasítsa az illetőt. Sajnos sokszor ezen félelmükben, a felelősségvállalás hiányában a fürdővízzel a gyereket is kiöntik. Ugyanis, sokszor van az, hogy várunk egy üzenetet, egy útmutatást az univerzumtól, Istentől, de csak nem jön meg. Bizony sokszor azért, mert akivel küldik, azt nem hallgatjuk meg, nem figyelünk oda rá, ne: találkozunk vele. Ide illik egy tanmese:
Józsi bácsi harangozó. Jön az árvíz és úgy tűnik, elmossa a falut. Jön a bácsiért egy teherautó, mondván, hogy kimentik. Erre ő azt mondja:
- köszönöm nem kérem a segítséget, majd az én Istenem megment engem.
Tovább romlik a helyzet és Józsi bácsi már a templom tetején talál csak menedéket. Érte jön egy csónak, hogy kimentse. Erre ő azt mondja:
- köszönöm nem kérem a segítséget, majd az én Istenem megment engem.
Amikor akkora a víz, hogy már csak a templom torony látszik ki, Józsi bátyánk, már a keresztbe kapaszkodik. Jön érte egy helikopter, mondván most már tényleg jöjjön, mert összedől minden. Erre ő azt mondja:
- köszönöm nem kérem a segítséget, majd az én Istenem megment engem.
A templom összedől, a harangozó meghal. Felkerül a mennyekbe. Ott aztán Jézus Krisztussal beszélget és kérdezi őt.
- Uram, jó férj, jó apa voltam?
- Bizony az voltál.
- Uram, jól neveltem a gyerekeimet?
- Bizony jól, példásan.
- És Uram, jó harangozó voltam, jól szolgáltalak?
- Hű, igazán jól csináltad…
- Értem Uram. Mond, akkor miért nem mentettél meg, miért hagytál meghalni az árvízben?
- Én ne akartalak volna megmenteni?! Hiszen küldtem érted egy teherautót, majd egy csónakot és legvégül még egy helikoptert is!
Ennyi a történet, amiből jól látszik, hogyan akadályozzuk meg az akár az Isteni, égi ségitség megérkezését, hatását…
Sokan arra hivatkoznak, hogy ők már megtanulták, ők már tudják… Előre levonják a következtetést és elkerülik a kellemetlen helyzetet. Miközben nem is tudják, hogyan lesz, csupán csak feltételezik, korábbi tapasztalataik, vagy őseik tapasztalatai alapján. Ítélkeznek a valóság ismerete nélkül. Ráadásul, valószínűleg nekik esne legrosszabbul, ha egy volt barátnőhöz, vagy volt pasihoz, korábbi főnökhöz hasonlítanák és ezért már rájuk nem is lennének kíváncsiak. Hiszen tudjuk, mindenki egyedi és megismételhetetlen létező. Sőt a velünk kapcsolatba kerülők, sok esetben minket tükröznek vissza, hogy észrevegyük, mit és hogyan csinálunk helytelenül. Miért van ez így? Azért, mert valamilyen okból mi kívül könnyebben észreveszünk dolgokat, mint önmagunkban. Így ez egy komoly segítség. De ha csak egy új gondolat, egy másik nézőpont, amit a másik mond, vagy olyat kérdez, ami minket arra ösztökél, hogy valamit újra fogalmazzunk és ezáltal váljunk többé, már többszörösen megéri, megérte találkozni. Azt se feledjük, mi emberek, TÁRSASÁGI LÉNYEK VAGYUNK!
Sokan figyelmen kívül hagyják azt is, hogy még ha találkozunk is valakivel, akkor se sima az információ átadás, mert könnyen lehet, még süketek vagyunk a jó szóra, vagy direkt nem akarjuk meghallani, mert akkor változtatnunk kellene és azzal pár “jó” dologról is le kellene mondanunk. Miközben azoknak lehet, már rég lejárt az ideje, pl ezt mutatja az új információ, esetleg maga a találkozás is, csak mi még ragaszkodunk hozzá. Hiszen például a szülői minta eltanulása után, sokáig függünk még a mintától. Vagy másoljuk, vagy tagadjuk, de hozzá igazodunk, vagy így, vagy úgy. Azt pedig letenni igazán kívánatos, hogy felnőtté válhassunk és szabad saját életünk legyen.
Aztán ott van még az is, hogy amit megszokunk, azt megszeretjük. Amit pedig szeretünk, ahhoz ragaszkodunk. Pedig, lehet, már rég nem szolgál minket, csak még nem vettük észre. Pont ezért van az, hogy sokan amikor felnőnek és leválnak a szülői mintáról, elválnak. Mert a házasságuk, a választásuk csupán a mintának szólt. Sajnos sokan, mindezek ellenére tovább ragaszkodnak a mintához, az abban megtalált, esetleg a szülőktől eltanult előnyökért cserébe, még az érkező új boldogságról is lemondanak, mert félnek a változtatástól. Nem bíznak az Isteni segítségben, csak a már megtapasztalt kis világuk eredményeihez ragaszkodnak. Nem hiszik el, hogy ha az erdőig elsegítette őket az Isten, majd az erdőben is megsegíti őket. Hogy a segítség folyamatos és nem csak egyszeri, véletlenszerű valami. Folyamatos és mindig rendelkezésre áll, feltéve, ha észrevesszük, ha hagyjuk hatni, ha élünk vele…
Emlékszünk talán a képre, amikor Jézus elkéri a kislány maciját. Amit az nem szívesen ad oda, miközben, mi látjuk, Jézusnál egy nagyobb, szebb, a kislánynak nagyobb örömet okozó maci van. Amit megkaphatna, de ahhoz előbb, a kicsi, elnyűttről le kellene mondania. Na így vagyunk ezzel mi is.
Sok olyan ember van, aki előre védekezik az elutasítással, hogy nehogy… Miközben nem is tudja, mi következik, csupán sejti. Pedig tudhatnánk, hogy a megoldhatatlan problémákat azok szokták megoldani, akiknek elfelejtettek szólni, hogy ez egy megoldhatatlan feladat. Ezzel nem azt mondom, hogy az adott helyzetben, ha valami nekünk nem jó, amikor történik, akkor ne mondjunk nemet, hanem csak azt, hogy ezt ne egy feltételezés alapján tegyük. Ráadásul sokan hangoztatják, hogy legyünk jelen. Nos, aki előre dönt, egy feltételezés alapján, az nincsen jelen, csak FÉL-elemből dönt, nehogy… Jelen akkor lenne az életében, ha akkor döntene, ha az aktuális, nem előre tenné. Az egyéjszakás kalandoknál is, én azt javaslom, legyünk nyitottak, vállaljuk nyugodtan, bármikor, ha a megfelelő partnerral hoz minket össze a sors! De soha ne tegyünk ilyet egy számunkra, arra alkalmatlan emberrel, legyen az nő, vagy férfi. Tisztelet és bizalom nélkül, semmiféle kapcsolatnak nincsen létjogosultsága!
De térjünk vissza a kezdeti állapothoz. Szóval régen, voltak ezek a külsőségek, a státuszszimbólumok. Már az se tetszett. De javult-e a helyzet? Nos, nem! Sőt! Ma már az se kell, hogy státuszszimbólumaink legyenek. Elég, ha van egy jó fotósunk, vagy fotoshopunk. Mert ma az emberek többsége a neten lévő fotók alapján dönt, aszerint, hogy ezek alapján mit feltételez. Aztán persze elmondja, mennyit csalódott, mert a kép és a valóság köszönő viszonyban sem voltak… Vagy olyan szép hangja volt a telefonban… Olyan jókat chateltünk… Jókat beszélgettünk… Aki szerint a chatelés egy jó beszélgetés, az még soha sem beszélgetett jót. A másik szemébe nézve, egy hullámhosszon…
Minden estre oda jutottunk, hogy napjaink embere, pár fotó alapján eldönti ki vagy és hogy igényt tarthatsz-e a figyelmére, elfeledve azt, amit ő kaphat tőled. Mindegy, hogy az élet összerendezett benneteket, vagy van barátod, aki szerint egy beszélgetésbe nem hallnátok bele. Hiszen ő ismeri mindkettőtöknek a nyomorát és valószínűleg látja is a megoldást kettőtökben, vagy legalábbis annak esélyét. De ugye ki nem adhatja egyikőtöket sem, így csupán azt javasolja, hogy találkozzatok, mert szerinte jó sülhet ki belőle. Ő mindent megtett. Lehet az Ég üzent általa… De persze mi okosabbak vagyunk, majd mi tudjuk. Nincsen ennek a palinak, csajnak egy rendes fotója… Persze, ha meg a jó a fotója, de nincsen pariban a valósággal, akkor meg azért fanyalgunk. Azt már teljesen elfelejtettük közben, hogy meghalunk egy kis elismerésért, figyelemért, gondoskodásért, mert bizony KÖZÖSSÉGI LÉNYEK VAGYUNK!
Arról nem is beszélve, hogy az univerzum energiája, Isten ereje az amire leginkább szükségünk van, amit a természeten kívül, egy másik ember tud felénk irányítani, ami által mi magunk töltődünk. Ez a folyamat, fontosabb az étkezésnél. Nem véletlenül hal meg akit nem hagynak aludni. (Ennek a kifejtése itt nem történik meg.) Szóval, érdemes a jótanács mentén élni. LEGYÜNK JELEN és ehhez használjuk a legfőbb erényt, a BÁTORSÁGOT! Mert Isteni segítséggel, legyőzhetünk minden akadályt, amit az élet állít elénk, de túlzott óvatoskodással, meneküléssel sem tudjuk elkerülni azokat az élethelyzeteket, amelyeket leszületésünk előtt választottunk magunknak. Ha mégis olyan jól sikerül a menekülés, hogy előbb meghalunk, mint a feladat elérhetne hozzánk, akkor se legyenek illúzióink, egy következő létben megkapjuk, kiválasztjuk őket újra magunknak! EZ VAN!
“Az igazság szabaddá tesz!” – Jézus Krisztus
“A legfőbb erény a bátorság!” – Árva Vince atya, az utolsó magyar pálos szerzetes
“Leginkább arra ügyeljetek, hogy ami a szátokat elhagyja, ott az igen legyen igen, a nem pedig nem, mert minden más az ördögtől való!” – Jézus Krisztus
A honlapon található tartalmak (szövegek és képek) másolása és felhasználása kizárólag a szerző írásbeli engedélyével lehetséges!
Ha tetszett, küldd el barátaidnak is!
